A puszta látványa − talán a tágasság és az egymásba mosódó kontúrok teszik, − elmossa a valóságos és az elgondolható közötti határvonalat, meglódítja a képzeletet. Mi lenne, ha Kónya tanya viszonylag épen megőrződött juhhodálya, a „telepesek” első szálláshelye, és a hozzá kapcsolódó, ugyancsak a régi időket idéző melléképületek (rendőrőrs, pajta) visszanyernék fél évszáddal ezelőtti funkciójukat? Ezúttal emlékhelyként, a hortobágyi táborrendszer történeti örökségére emlékeztetve.

Kónya, juhhodály, 2005. Landauer Attila fotója

Egy pusztában létrehozható társadalmi múzeum gondolata alapítvánnyá válásunk előtt három évvel, 2001-ben vetődött fel bennünk. Elgondolásunkkal beállítottunk Aradi Csabához, a Hortobágyi Nemzeti Park akkori igazgatójához, aki − meglepetésünkre − korántsem agyrémként, inkább mint megfontolásra érdemes ötletet fogadta a (könnyebb azonosíthatóság végett) valamiféle tábor-skanzenként előadott elképzelésünket. Ezek után a gyakorlatban szembesültünk az innováció-kutatások egyik alaptételével, amely szerint egy-egy jó gondolat realizálásában az ötlet részesedése mindössze öt százalékra tehető. Sok valóságos feltétele volt annak, hogy a megvalósításhoz vezető első lépéseket megtegyük. S ezek a feltételek jórészt hiányoztak: a külső körülményekben főleg, de bennünk is, felkészültségünkben, kompetenciáinkban.

Tiszafüred, Kemény-kastély, 2004. június 5.

Alapítványunk bírósági bejegyzését 2004 tavaszán a Hortobágyi Nemzeti Park segítő közreműködésével, két napos hortobágyi területbejárással ünnepeltük meg. A második napon, június 5-én a tiszafüredi Kemény-kastélyban "Telepesmúzeum – egy történeti örökség mai életünkbe illeszthetőségének esélyei" címmel szimpóziumot rendeztünk. A szakértők és helyi tisztségviselők körében megtartott rendezvényen úgy látszott, hogy társadalmi múzeum-programunk, amelyet időközben igyekeztünk a tényleges lehetőségekhez közelíteni, a megvalósuláshoz is közelebb került.  A szimpóziumon az egykori táborhelyszínek közül Kócsújfalu látszott olyan alkalmas helynek, amely – történelmi örökséghordozó szerepre átprofilírozva – egyetemekhez és főiskolákhoz kapcsolódó, művelődéstörténeti kutató-oktató bázissá fejleszthető. A helyszín kiválasztásában döntő volt a tiszafüredi önkormányzat támogató hozzáállása.

A következő években kiderült, hogy − a tiszafüredi önkormányzat és a TOURINFORM bátorítása ellenére − Kócsújfalu-projektünk megvalósításának esélyei sem igazán reálisak. A tiszafüredi önkormányzathoz tarozó Kócsújfalun évről-évre megemlékeznek a kitelepítésekről, s ugyanitt évről-évre felmerül az alapok lerakásánál megakadt emlékkápolna felépítésének szükségessége. Alapítványunk, jó kapcsolatban a tiszafüredi intézményekkel, ugyancsak évről-évre részt vesz az augusztusi emlékező ünnepségen. Mindennek azonban nem sok köze volt/van társadalmi múzeum-elgondolásunkhoz, − az község- és térségfejlesztési koncepció.

Kócsújfalu, 2006. augusztus 12. Szűcs M. Sándorné, lelkész asszony, kurátorunk homíliáját hallgatva.

A következő években a nagy projekt, ha nem felejtődött is el, háttérbe szorult gondolkodásunkban. Erőinket a saját anyagi lehetőségeinkhez méretezett napi tevékenység: egyetemi hallgatók körében szervezett terepgyakorlatok, sok-sok kiszállás, dokumentumgyűjtés és -feldolgozás, konferencia-szereplés, szimpóziumok szervezése, prezentációk, előadások tartása, közlemények publikálása és a megemlékezések kötötték le.  (Alapítványunk Évről-évre menüpontjában hónapról-hónapra dokumentáljuk működésünket.)  A terepmunkát előbb a kitelepítések hortobágyi, nagykunsági és hajdúsági célterületein (a 12 tábor helyszínein) folytattuk. Az utóbbi három évben működésünk súlypontja a kitelepítések legfőbb merítőbázisa: a valamikori déli és nyugati határövezet hét megyét érintő ezer kilométeres sávja lett.

Estefelé a nagyiváni HNP-vendégház udvarán, 2006.
Landauer Attila fotója

Bezedek, látogatóban Fölker Jánosné, borzas-mihályhalmai  kitelepítettnél, 2011 november.
Fotó: Nagy Mária

A folyamatos ismeretszerzés, tájékozódás, helyismeret, kapcsolatépítés, publikálás eredményeképpen, az utóbbi években két olyan projektünk körvonalazódott, amely közel nyolc éve folyó tevékenységünk értelmét összefogja: a kitelepítések merítő bázisára összpontosító Helyi Emlékezet Projekt (HEP) és a célterületre kidolgozott Történeti Rétegek Tornya (TRT). Egymással összefüggő, nagy ívű projektek ezek is, társadalmi múzeum-koncepciónk operacionalizálásai. Külön-külön is, együtt is túlnőnek alapítványunk anyagi és szellemi lehetőségein. Partnerek hiányában megvalósításuk esélytelen. De ami mögöttük van − ezt talán honlapunk egésze is sugallja − már jóval több, mint öt százalékot megérő ötlet.