2016. január

Kijött a nyomdából a határsáv-sorozatunk negyedik darabja.

Terepmunkára, levéltári, helytörténeti kutatásokra épülő munkánk kitér a kulák-kampánnyal összekapcsolt háborús állapot Csongrád megyei határövezetben kialakult sajátosságainak bemutatására. Leírja (és képekkel dokumentálja) a Szeged környéki községeket és a tanyavilágot (Szeged Alsó- és Felsőtanya, Tisza-Maros szög), valamint a megye néhány határövezeten kívül eső községét érintő kitelepítési akciókat. Részletesen kitér az 1952. július 3-i nagy szegedi kitelepítésre, térképen is bemutatja az érintett városi házakat, és illusztrál néhány esetet. Dokumentálja a Csongrád megyei deportáltak két fő táborának (Tiszaszentimre és Ebes) helyszíneit, életét és bemutatja néhány szereplőjét. Arcképvázlatokban felvillantja néhány „telepes” család sorsát, végül táborok és kitelepítési helyszínek szerinti bontásban, családonként közli az eddig ismert 779 személy (250 körüli család) nevét és ismert adatait. A kiadvány tartalmazza a kutatás fontosabb forrásait is.

A 6 évesen szüleivel Szegedről kitelepített Petri Csathó Ferenc költő verse Ebespusztáról

Petri Csathó Ferenc:
Ebespuszta (1981)

azon a nyáron nem is ábrándoztam
ábrándozott a Hortobágy helyettem
szülőházam kiégett fű fölött
lebegett mindig délidőben
nem volt játékom könnyeim se voltak
kucorogtam az istálló mögötti buckán
nem féltem már az istentől se féltem
bakancsszögcsillagok mögött bár
láttam hagymázasan mosolygott
hétéves voltam lassan negyven éve
őrzöm magamban istent és a délibábot
és hallom ahogy valaki fütyül
az elnémult rigók helyett fütyül az
őrsparancsnok
miközben elpereg fölöttünk
az úr ezerkilencszázötvenkettedik
évének ürsívár nyara

2016. február

24-én és 25-én – lehetőséget kapva csongrádi kiadványunk bemutatására - a kommunizmus áldozataira emlékező szegedi rendezvények keretében a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a Csongrád Megyei Kormányhivatal vendégei voltunk.

A program 24-én délelőtt a hivatal (a volt megyei tanács) épületében a megye közigazgatásának 1100 éves múltját bemutató tárlat megtekintésével kezdődött. Ugyanitt: az egykori tanácsi igazgatással egy épületbe telepített pártirányítás részlegében, Pártkontroll – szocialista közigazgatás Csongrád megyében címmel emlékszoba és állandó kiállítás nyílt a Móra Ferenc Múzeum tárgyi anyagából, a megyei és országos levéltár dokumentumanyagának felhasználásával, dr. Tóth István főmuzeológus és dr. Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont igazgatója szakmai közreműködésével. Az emlékszobát dr. Juhász Tünde kormánymegbízott köszöntője után Földváryné Kiss Réka NEB- elnök avatta fel. Kiadványunkat délután mutattuk be.

A kiállítás megnyitása és tárlatvezetés (Miklós Péter)

Szeged-csongrádi határsáv-kiadványunk bemutatása

Másnap Ásotthalom határában a Mórahalomról Bajára vezető 55-ös út mentén felkerestük Kiss Ferenc emlékoszlopát és azt az erdőrészt, amely érintetlenül hagyva őrzi a „szegedi erdők atyjának” emlékét. Idei első kiszállásunkat Hódmezővásárhelyen, az Emlékpont-múzeumban tett látogatással zártuk.

2016. március

7-én és 8-án, újabb határsáv-kiadványunkhoz ismereteket gyűjtve, Zala megyében jártunk. Az első nap Nagykanizsán, a Muraszemenyéről kitelepített Gyertyánági Józseffel beszélgettünk, akitől – a fontos kortörténeti ismereteken túlmenően – a kócsi táborrendszerhez tartozó tiszaigari melléktábor azonosításához is használható támpontokat kaptunk. Délután Czinki Ferenchez látogattunk Eszteregnyére, őt özvegy édesanyjával, nagyszüleivel és dédnagyanyjával Kónyára deportálták. Utunkon Papp János, a nagykanizsai polgári egyesület elnökhelyettese és Könnyüd Ilona sormási kitelepített volt segítségünkre. A városi önkormányzat gépkocsi biztosításával járult hozzá munkánkhoz. Másnap Zalaegerszegen, a megyei levéltárban Káli Csaba főlevéltáros, igazgatóhelyettes és Erős Krisztina munkatárs közreműködésével megkezdtük a zalai források tanulmányozását. Erős Krisztina a kitelepítések témakörében írt szakdolgozatot, így bőséges, feltárt és rendezett dokumentumanyag segíttette – és segíti majd a továbbiakban – munkánkat.

Eszteregnye. Id. Czinki Ferenc és felesége sz. Pőcze Mária lakóháza, 66 évvel kitelepítésük után.

Zalaegerszeg. A megyei levéltár épülete a Széchenyi téren.

2016. május

A hónap elején Hortobágyon járva - ezúttal Sashegyi Zsófia újságíró és Végh László sajtófotós kíséretében - most sem hagytuk ki a „több mint kétmilliárdos” ökoturisztikai fejlesztés egyik súlypontját: Kungyörgy-telep tornyát és környékét. A decemberben még javában folyó Patyomkin-fejlesztés befejeződött. (Ideiglenesen? Végleg?) Az építők levonultak, kész és félkész létesítményeket, érintetlen romokat hagyva maguk után. És a rendezetlen építési területet. A torony – hasznosításának menet közben adódott verziója szerint, mint „kilátótorony” – elkészült. Kilátni egyelőre nem lehet belőle, ajtaja zárva, kulcsa a központban, vagy a telepvezetőnél, ha ő éppen a telepen van. Ott jártunkkor éppen máshol volt.

Láthatóan nem okoz ez üzemzavart. A telep néptelen, napközben a marhaistálló is kong az ürességtől. Turista nemigen látogat be ide. Legfeljebb a telep szélét érinti olykor egy-egy biciklista. Őt viszont – ha nem tudná – táblák figyelmeztetik, hogy az a bebarnult vizesárok (vagy mi) menti csík, amin teker: kerékpárút, és Kungyörgyre érve,

errefelé a Halastó

erre meg Hortobágy

felé vezet az útja.

A mi utunk innen Hortobágy, majd Kónya felé vezetett.

Május 28-án a Magyar Nemzet szombati Magazin mellékletében megjelent terepbejárásunk hozama: Sashegyi Zsófia Suba alatt című képes beszámolója.
A cikk azonos tartalommal, több képpel megjelent online változata >> itt olvasható.

2016. június

A Hétfa Kutatóintézet és Elemző Központ támogatásának és a Zala Megyei Levéltár fogadókészségének köszönhetően 19-24. között a szokásosnál hosszabb terepmunkára és levéltári kutatásra vállalkozhattunk. Készülő zalai határsávkiadványunkhoz ismereteket gyűjtve, Hetés falvaira összpontosítottunk. A kerítésmentes határ lehetőségével élve, könnyen átjutottunk Szlovéniába, ahol a határ menti élet alakulásának magyarországi és szlovéniai különbözőségeivel a Bödeháza-Szentistvánfalvával szomszédos Zsitkócon (Zitkovci) és a Gáborjánházával szembeni Göntérházán (Genterovci) szembesültünk. Hetésen túl, Kerkafalva, Baglad, Szentgyörgyvölgy és Rédics tartozott úti céljaink közé. Kiszállásunk utolsó két napján a zalaegerszegi megyei levéltár példásan rendezett kitelepítési forrásanyagát tanulmányoztuk.

Bödeháza-Szentistvánfalva, Walnut Garden

Baglad, maradványok a termelőszövetkezetből

Kerkafalva, Berke Etel és Gizella

Riganyóc (Szlovénia): az egykori hadiállapotot idéző határőrtorony, alján a bunkerral.

2016. augusztus

Frissítésre szoruló Műhely rovatunkba szánt tanulmányunkhoz egy 1951. augusztusi kitelepítési akcióról gyűjtöttünk adatokat Borsodivánka és Tiszabábolna községekben. (A harmadik érintett községbe, Ároktőre ezúttal nem jutottunk el.) A tszcs-k szervezésének éveiben a „kollektívtől”, a „kolhoztól” vonakodó falusi gazdák könnyen végezték az ÁVH-n, internálótáborokban, kerültek börtönbe, hortobágyi munkatáborokba vagy váltak egyéb megtorló, elűző akciók áldozatává. (Egy fél évvel korábbi, hortobágyi kitelepítésekbe is torkolló „tsz-lázadási” akciót: a Tyukod-Porcsalmai esetet (Szatmár megye) részletesebben bemutattunk Hortobágy örökségei. Kényszermunkatáborok és lakóik nyomában (2015), Budapest, Argumentum Kiadó c. könyvünkben (99-117. o.).
A három, Borsod megyei településről 1951. július végén 26 férfit (Ároktőről 12, Borsodivánkáról 11, Tiszabábolnáról 3) gyűjtöttek be a Miskolci ÁVH-ra. Családjaikat (83 főt, 23 családot) aztán augusztus 2-án Hortobágyra, az árkusi kényszermunkatáborba hurcolták. A földek betagosítása most már minden ellenállás nélkül megindult – nemcsak a 3 faluban – de a környéken mindenütt. 15 férfi (családfő) az ÁVH-ról október elején a kistarcsai internáló táborba került. Egyiküket (az ároktői katolikus papot) Kistarcsáról a recski büntetőtáborba küldték, a többiek 1953 nyarán, kora őszén szabadultak. 11 férfit októberben átadtak az államügyészségnek, és 1-4 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. A családok –  a Nagy Imre kormány alatt 1953 júliusában hozott minisztertanácsi határozat nyomán – 1953 kora őszén szabadultak.
Utunkon, 65 év után már nem annyira a régi – állambiztonsági iratokban is bőséggel dokumentált – történetet igyekeztünk feltárni, inkább azt, mi lett a nagy társadalom-átalakítási kísérletből, mi lett a kulákká, osztályellenséggé nyilvánított családokból és utódaikból, mi lett ezekkel a községekkel.

A ma 800 fős Borsodivánkán (a község honlapja szerint 1960-ban a lakosságszám 1400 körül volt) láttuk a hajdani Prónay-uradalmon a földosztáskor kiparcellázott telkeken épült szocialista „Újtelep”, a Dózsa-telep pusztulásba hullott házait (1).

Megnéztük a Prónay-Orczy kastély 1947-ben „szegényházzá” alakított, ma már megyei pszichiátriai intézetként működő épületét (Fényképezéséhez nem volt engedélyünk, így – a kedves, fiatal igazgatónő engedélyével – csak a kastélyról még kastély-korában készült festmény fotóját hoztuk magunkkal) (2).

Láttuk a falu legnagyobb munkáltatójaként működő ipari üzemet (3).

Ügyvezető igazgatója történetesen az egyik kitelepített család leszármazottja. A mai nagyvállalkozás elődjeként létrehozott péksége (ma már nem üzemel) a kitelepített nagyapa egykori házában nyílt meg (4).

A kocsmába beülve láttuk a megpihenő közmunkásokat és a kastélyból kisétált gondozottakat. Benyomásokat gyűjtöttünk, sétáltunk, fényképeztünk, beszélgettünk.

A ma közkedvelt Tisza-parti falu és üdülőtelep, az 1949-ben még 1369 lakosú Tiszabábolnán – szintén a községi honlap adatai szerint – 2010-ben már csak 402 fő élt. Azoknak is csupán fele helyi lakos. A többiek: innen-onnan (pl. Ausztriából) betelepülő, többnyire nyaraló, pihenő, esetleg gazdálkodó „gyöttmentek”. Még egy volt meghurcolt család – az utcafrontján egykori jellegét még őrző – házát is megtaláltuk, s benne az egy évesen elhurcolt egykori kisfiút is (5).

A legnagyobb változás szerinte a házuktól valamikor több száz méterre épült temető folyamatos térfoglalása. A sírkert a házukkal szembeni futballpályát – gyermekkora kedvelt helyszínét – is kiszorította.(6).

A szépen gondozott sírokhoz Mindenszentekkor az ország (s talán a világ) minden részéből visszalátogatnak ez egykori bábolnaiak, köztük az 50-es évek sorsfordító eseményeit átélők leszármazottjai is. Sétáltunk az élő és a holt faluban, beszélgettünk, és végül, a Tisza-parti hangulatos vendéglőt betöltő turisták között meg is vacsoráltunk. A községekbe és a témára még visszatérünk.

2016. szeptember

8-10. között az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézete és Doktori Iskolája és az 1956-os Intézet Alapítvány „1956 és a szocializmus: válság és újragondolás” címmel 63 szekcióra osztott konferenciát szervezett Egerben, közel 150 előadó részvételével. Alapítványunk részéről Nagy Mária: Hortobágyi deportáltak és 1956, Saád József: 1956 – forradalom volt? címmel tartott referátumot.

Topits Judit felvételei

23-án eljutottunk az 1951. augusztusi borsodi „tsz-lázadási” akció harmadik színterére, Ároktőre (a másik kettőről lásd augusztusi beszámolónkat). A mai olvasó számára talán ismerősnek tűnik a helyszín, egy néhány évvel ezelőtti bűntett, az „Ároktői banda” nevén elhíresült „öregezési” esetek kapcsán. A ma 1296 lakosú településen is, ahol – a honlap tanúsága szerint – „közel 40% a cigány kisebbséghez tartozik”, inkább rezonálnak a frissebb szörnyűségekre, mint a 65 év előttiekre, még az utóbbiban érintettek is. Akik maradtak is – ott vagy a környéken – ma már nemigen látják értelmét az emlékezésnek. Azért mi csak kérdeztünk, fényképeztünk, tájékozódtunk.

Innen telepítették ki id. Szeli Ferenc családját. Ma üresen áll a ház.

Ez volt a régi gátőr-ház. Innen hurcolták el Koncz Mihály gátőrt. Utódja melléképületként hasznosítja.

A ház, ahonnan Nagy Gerzson családját deportálták. Ma nem használják.

Új birtokos – új ház.

A kora őszi napsütés 29-én hortobágyi terepjárásra csábított. Ezúttal elkerültük a pénzügyi szélhámosságokkal átszőtt „ökoturisztikai” látványvilág objektumait. Kerültük szakmai érdeklődésünk szokásos célpontjait: a rabtábor-maradványokat, a hadműveleti gyakorlóteret, a felszámolt ÁG-üzemegységek roncsait és mára „leírt” maradvány népességét. A nyertes újbirtokosok épülő és kiépült telepei, kerített legelői mellett is elmentünk. (Kénytelenségből is: nem szeretik a kíváncsiskodókat.) Igyekeztünk kerülni a puszta „tájidegen” képződményeit és a „tájsebeket”. Nem volt könnyű dolgunk, de megérte.

Angyalháza: „seggen ülő” juhhodály. Télen hőtartó, nyáron hőt mérséklő. Szellőzik, de nem huzatos (l.: oldalra nyitott bejárat). Az adott – nem termelt – energiával működik.

Angyalháza: a szikesedés zavartalan folyamata a pusztában.

2016. október

5-én a Levéltári Naphoz kapcsolódó kis konferencia részeként a szegedi dóm altemplomában kialakított látogatóközpontban, Amit már ismerünk, és amit még megismerhetünk – gondolatok a szegedi és a Csongrád megyei határsáv-kitelepítések kapcsán címmel referáltunk a megyében végzett – időközben kiadványunkban is közzétett - kutatásainkról. A konferenciát a Csongrád Megyei Levéltár: dr. Biernacki Karol igazgató és munkatársai szervezték. Szegedi utunkat igyekeztünk arra is kihasználni, hogy a referátumunkban vázolt „még megismerhető” tényanyag feltárásában tovább lépjünk. Éltünk a vendéglátónk nyújtotta szálláslehetőséggel, és kiszállásunkat egy nappal megtoldva, folytattuk 2015-ben ideiglenesen felfüggesztett levéltári munkánkat. 

8-án a hortobágyi táborokból szabadulás 63., alapítványunk állandó kiállítása megnyitójának 5. évfordulója alkalmából megemlékezésen vettünk részt a mohácsi Ifjúsági Centrumban.

17-21. között folytattuk nyáron megkezdett terepmunkánkat Zala megyében. Nagykanizsán és környékén (Miklósfa, Nemespátró), a Muravidéki falvakban (Belezna, Murakeresztúr, Molnári, Tótszerdahely) és Tornyiszentmiklóson, Lovásziban, Lentiben gyűjtöttünk ismereteket készülő kiadványunkhoz.

Nagykanizsa. A Csengery (Vorosilov) utcai ház, ahonnan a Domonkai-házaspárt Kócspusztára telepítették.

Tornyiszentmiklós. Lovkó László asztalosműhelyében, az1862-ből való szalagfűrész mellett.

„Nagykanizsa csodája”. Az egykori  MAORT lakótelep. Dombormű őrzi emlékét.

Lovászi-Kútfej. A község temploma, a kitelepítettekre emlékeztető táblával.

28-án Hortobágyra látogattunk, – ebben az évben valószínűleg utoljára.

2016. november-december

Rövidülnek a nappalok, az év sötétebb felében szüneteltetjük a terepjárást. A könyvtárakat és a levéltárakat viszont gyakrabban keressük fel.  Az év végi hónapokban a zalai és a csongrádi megyei levéltárakban folytattuk munkánkat. Zalaegerszegen – a márciusban megkezdett forrásfeltárást folytatva – készülő Zala megyei határsáv-kiadványunkhoz gyűjtöttünk dokumentumokat. Szegeden a már elkészült kiadványunk után visszamaradt anyagok rögzítését végeztük. Helyben pedig sűrűbben látogattuk a könyvtárakat és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát.

Magyarföld, Béke tszcs 1950. Adalék az eredeti tőkefelhalmozáshoz. (Forrás: ZML XXIII. 52b. 1. doboz. Zala megyei Tanács VB. Külön kezelt szakigazgatási iratok. Kitelepített kulákok. Lenti járás, Vegyes.)
A képre kattintva nagyobb kép nyílik.

A kísérlet nem sikerült. Mendebaba Obrad szőregi volt gazdálkodó 1957. január 9-én (megfelelő jogszabályra hivatkozva) visszakéri elkobzott ingatlanának egy részét, mivel az azokon létrehozott két tsz tönkrement. (Forrás: XXIII. 203.a) 21. doboz. Szegedi járási Tanács VB. Titkárság iratai. Általános iratok. 1960.)
A képre kattintva nagyobb kép nyílik.

Zalaegerszeg, Dísz tér, 2016. december 9.