Emlékhelyek – emlékjelek

Hortobágy - Madárkórház

a hatvanöt évvel ezelőtti Gépszín, a hozzá tartozó három kisebb épülettel együtt a Hortobágyi Állami Gazdaság egyik, a csárdához és a kilenclyukú hídhoz közel fekvő telepe. A Miskolcról kitelepítettek körében emlékezetes hely: itt jelölték ki az 1952. június 25-i miskolci – mintegy 560 fős – deportált-szállítmány egyik felének szálláshelyét. Ez lett a hortobágy-borsósi kényszermunkatábor („hídi táborként” is emlegetett) Borsós I. nevű részlege. A telep kisebbik melléképülete a betegek, kisgyerekes családok elhelyezésére szolgált, a nagyobbikban a rendőrség rendezkedett be. A táborlakók zöme – W. Balassa Zsuzsa összegezése szerint kb. 240 fő – a Gépszínbe, a fogadásukra előkészített vaságyakra került. A „Pajtának” is nevezett hosszúház „padlás nélküli, eternit tetős épület, amely nappal forró volt a perzselő hortobágyi naptól, mint a kemence, éjjel pedig lehűlt, mintha szabad ég alatt lettünk volna, hiszen még a pusztai, vad szél is végig süvít rajta” – rögzíti Jakabfalvy Gyula az érkezésük idején észlelt szálláskörülményeket emlékiratában. Fürster György emlékezésében a Gépszín méreteire és beltéri tagoltságára is kitér: „Az épület hossza kb. 40 m, szélessége 12 m lehetett; 12 cm-es dörzsölt téglafallal, padlás nélkül, palafedéssel. Elején egy 10x12 m-es helyiség volt, amelynek az alja le volt betonozva, s nagyobb, fémkeretbe rakott ablakai voltak. Ez a szerelőműhely lehetett azelőtt. Ezt követte egy mosdóhelyiség, amelyben egy csap volt felszerelve mosdókagylóval, valamint három zuhanyrózsa zuhanyozás céljára. A mosdóhelyiséget követte a konyha, ahol mindkét tábornak, kb. 500 főnek főztek. (Az ÁG-központ közeli, Borsós II. részleg lakóinak is – S. J.) … A gépszín két végén hatalmas ajtók voltak, középen két sor ágy, majd az ajtóval szembeni oldalon egy sor ágy volt a földre téve; a gépszín nem volt lebetonozva. Minden két ágy után egy kis köz volt, hogy az ágyakat meg lehessen közelíteni, az ágysorok között pedig járásra alkalmas utca volt.”

A tél beálltával megkezdődtek szigetelési, fűtésszerelési munkálatok, a táborlakóknak tovább kellett költözniük. A gépszínből csirkekeltető lett. Hogy a későbbiek folyamán az épület mi mindenre került még használatba, azt nem tudom. Az azonban valószínűnek látszik, hogy amikor dr. Déri János és családja betelepült Hortobágy községbe, a Gépszín állaga és kinézete nagyjából a mellékelt fotóhoz lehetett hasonló.

Déri frissen végzett állatorvosként 1984-ben került az állami gazdaság alkalmazásába a pusztai madárvilág orvosi felügyelete, a sérült madarak gyógyítása és rehabilitációja megbízatással. Néhány éves sárdagasztó szásztelki tartózkodás után beköltözhettek a központba, társbérletbe, a Gépszín melletti nagyobb melléképületbe. Az egykori rendőrőrs épületébe. A kis telep rabtábor múltjáról, ha a jövevények nem is, a hortobágyiak persze tudtak. De nem illett ezt szóba hozni akkoriban. Hogy ugyanakkor a község „telepes” rabtábor múltja még erősen kísérthetett, arra Déri doktor így utólag az idősebb ÁG-dolgozók puhatolózásaiból következtet. Annak idején meg-megkérdezték tőle: ugyan árulja már el, mit követett el, hogy éppen ide kellett jönnie.