Emlékhelyek – emlékjelek

Hortobágy - Ökotúra vendégház

a borsósi Nagyhodály. Itt: a Debrecen felé vezető út mentén, a Hortobágyi Állami Gazdaság központjához közeli épületben helyezték el az 1952. június 25-i miskolci deportált családok egyik részét. A szállítmány másik fele – két kilométerrel távolabb – a kilenclyukú hídhoz közeli Gépszínben kapott helyet. Lásd >> Madárkórház. Az államosítás előtt a hodály részben juhnyíró akolként, részben idénymunkások, cselédek szálláshelyeként hasznosult. A Nagyhodály és környéke, a két kilométerrel távolabb eső – ugyancsak út mentén fekvő – Gépszínnel és annak melléképületeivel, mint Borsós I. (Gépszín) és Borsós II. (Nagyhodály) lettek a hortobágy-borsósi kényszermunkatábor központi telepei.    
A két telep már 1952 nyarán is túlzsúfolt volt. Késő ősszel, a Borsós I-ből Borsós II-be költöztetéssel (→ Madárkórház) a deportáltak többé-kevésbé rendezett beszállásolása megoldhatatlanná vált. Az elhelyezés nehézségei tovább súlyosbodtak azáltal, hogy az állami gazdaságnak fogadnia kellett a folyamatosan érkező kisebb-nagyobb deportált-szállítmányokat. A hortobágy-borsósi kényszermunkatábor létszáma 1953 tavaszára – a táboralapító miskolci szállítmány megduplázódása folytán – ezer fő körül stabilizálódott. Ezáltal a tábor, mint egyértelműen lehatárolható, végleges helyszíneket magába foglaló, őrzött hely megszűnt. Mozgó szállásrendszer: folyamatos átrendeződésnek kitett szálláshelyek laza konglomerátuma lett. Őrzését a Gépszín mellett maradt, kihelyezett rendőrőrs továbbra is biztosította, de a táborterület – súlypontjában a borsósi Nagyhodállyal – jórészt azonos volt az állami gazdaság és a másfél évtized múltán ugyanitt létrehozott Hortobágy, szocialista újfalu területével. A Nagyhodályból kiszorultak, az épület melletti (egyszerűen „tyúkólaknak” hívott) volt cselédházakat és azok baromfi és sertésóljait foglalták el, mások az út túloldalán álló gazdasági épületek elfoglalható helyiségeiben (pl. a magtár „Patkányosnak” nevezett padlásán) húzták meg magukat. Az 1953 januárjában érkezett kunmadarasiakat a csárdával szemközti kultúrházba szállásolták be, ugyancsak ideiglenesen, mert az épület iskola és mozi is volt egyúttal. Voltak, akiknek a Nagyhodály környékén sátor, lakókocsi jutott, mások a tradicionális pusztai megoldásokra hagyatkozva – hozott anyagból – maguk alakították ki szálláshelyüket. Akik a munkaelosztás során a központtól távolabbi részlegekbe, kampánymunkára, állatgondozásra jelentkeztek, hosszabb időre kinn maradhattak. Az is előfordult, hogy a hatóság érkezésük után családostól, nyomban ezekre a helyekre irányította őket. Így a gazdaság központtól messze eső üzemegységei: Malomháza, Várostanya, Máta, Kuntelek is szálláshelyül szolgált. Mindeközben a telepes rabok letelepítése is megkezdődött: a hortobágyi Tározó tó (a „Nádas tó”) mentén 1952-1953 fordulóján kiépülőben volt a táborlakók körében „Bánatfalvának” nevezett házsor.