A tábor az Ebesi Állami Gazdaság területén volt, a vasúti fővonaltól kb. egy kilométernyire, Hajdúszoboszló és Debrecen között nagyjából félúton, a kiépülő félben levő Ebes község közelében. Termékeny, takarmánynövények (főleg kukorica) termesztésére, belterjes állattenyésztésre alkalmas, tanyás terület a hajdúsági löszháton. A gazdálkodás ezen a vidéken alapvetően különbözött az ide 20-25 kilométernyire eső hortobágyi pusztai gazdálkodástól. A kitelepítések idején Ebes, ha földrajzilag nem is, szervezetileg Hortobágyhoz tartozott: 1949-ben létrehozott állami gazdaságát 1951 decemberében − az ÁG-központosítás jegyében − Hortobágyi Állami Gazdaságok Trösztjéhez kapcsolták. A negyvenes évek végétől Ebes térségében is folyt a tanyafelszámolás, tagosítás. Ezzel párhuzamosan kis téeszcsék (Hunyadi, Kossuth, Marx, Vörös Csillag), a mintagazdaságnak elgondolt állami gazdaság jött létre, és 1949-1950-ben megkezdődött a kollektivizált agrárüzemekhez kapcsolódó − szocialista mintafalunak tervezett − község kiépítése. A jó minőségű ebesi földeken a múlt század közepén radikális népességcsere ment vége. A tanyák kiürülőben voltak, gazdáik menekültek. 1951-ben felgyorsult a térség benépesítése. Kellett az olcsó munkaerő, jöhettek a „telepesek”, az állami gazdaság kényszermunkára fogható rabszállítmányai.

Ebes. A vasútállomás épülete.  

A tizenkét hortobágyi és nagykunsági rabgazdaság sorában Ebes a legnagyobb: csúcslétszáma − 1952 novemberében − 1071 fő volt. Huszonkét hónapos fennállása során Ebes (a másik ezren felüli létszámú táborhoz: Borsóshoz hasonlóan) gyűjtőtábornak tekinthető: sokfelől, sokféle családot telepítettek ide. A kiürített tanyákba, gazdasági épületekbe beszállásolt családok szocio-kulturális összetétele nagyon heterogén. És −  Borsóstól eltérően − személyek és családnevek szerint azonosíthatóan, nehezen rekonstruálható. Az első rabszállítmány: néhány szegedi család és Szeged környékén, a Bács-Kiskun és a Zala megyei határ menti községekben bevagonírozott családok 1951 november 23-án érkeztek. Kivagonírozásukra az azóta megszűnt Ebes előtti kis megállóban: Vérvölgyön került sor. Ebben az évben még december 19-én érkeztek Ebesre telepesek, ugyancsak a déli határsáv községeiből, főleg Zala megyéből: a Göcsej és a Muravidék aprófalvaiból. Az első: 1952. január 9-i rendőrségi összesítés szerint a tábor létszáma 321 fő volt. Ez a 320-330 között mozgó létszám június elejéig változatlan volt. Június 19-én újabb nagyobb szállítmánnyal 400 fő közelébe emelkedett a létszám. Ez a turnus azokból a családokból tevődött össze, akiknek a második (1952.június 17-i) nagy zalai kitelepítés során nem jutott hely a célállomásként kijelölt kócsi táborban, így átirányították őket Ebesre. Két hét múlva, július 3-án érkezett a legnépesebb szállítmány: a szegediek 678 fős csoportja. A tábor létszáma ezzel ezer fő fölött stabilizálódott. Egyetlen nagyobb csoport érkezett még: a Somogy megyei Lakócsáról július 26-án papjukkal együtt deportált négy horvát család, összesen 27 személy.

Az 1951-es − táboralapító − szállítmányokat az ebesi vasútállomástól dél-keletre, a vasútvonal és a Hajdúszovátra vezető műút közötti terület egyik megmaradt tanyájának: a Nagy Béla-tanyának gazdasági melléképületeiben helyezték el. Nagy Béla-tanya a terület vízgyűjtőjének számító Pece-ér mentén álló épületcsoport volt, két és fél kilométernyire az állomástól. (A fél évszázaddal ezelőtt még széles nádsávval övezett Pece-ér észak-kelet − dél-nyugati irányban kanyargott a vasútvonal és a hajdúszováti műút közötti területen.) A tanya kúriaszerű főépületéhez az állomástól déli irányba tartó, egyik dűlőútból nyílt kis bekötőút vezetett. A több szobás kúriát a rendőrőrs foglalta el, a melléképületekbe: istállókba, pajtába, ólakba, fészerbe a „telepeseket” szállásolták be. A rendőrőrshöz kapcsolva − „telepes” tanerő beállításával − 1952-ben tábori iskola beindításával próbálkoztak, és a táborélet beindulásával, a tábor egészségügyi felügyeletét ellátó orvos is ide járt ki Hajdúszoboszlóról. A Nagy Béla tanyától a Pece-ér mentén északi irányban kb. egy kilométerre fekvő tanyabokorban és ezzel szemben: a hajdúszováti út túloldalán, az állami gazdaság rendezkedett be. Utóbbi: a Horváth-tanya volt az állami gazdaság központja.

·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·

Az 1952 nyarán érkezett népes rabszállítmányoknak „Nagy Béla” melléképületeiben már nem jutott hely. A szegediek és a lakócsaiak hónapokig sátrakban laktak. A létszámrobbanás a tábor gazdasági vezetőit és őreit nehezen megoldható elhelyezési, munkáltatói és őrzési problémák elé állította. Az ebesi gazdaság fő profilja az állattenyésztés volt. Az állatoknak is hely kellett, a „telepeseket” is el kellett valahova szállásolni. A szállítmányokkal nemcsak értékes munkaerő, hanem gazdálkodáshoz nem szokott városi népség, munkára kevéssé alkalmas családtagok: gyerekek, öregek is szép számmal érkeztek. Télen a jószágok az istállókban elsőbbséget élveztek, a telepesek kiszorultak a környék megmaradt tanyáira. Babaliget és a patkányiról hírhedt „Pockos” területén nagyobb csoportot tudtak elhelyezni, a tábor kisebb egységei a még megmaradt környező tanyákra zsúfolódtak be. Ebes folyamatos mozgásban-mozgatásban élő, szétszórt elrendezésű, részben tanyás tábor volt. Az állandósult átmeneti állapot, az inkompetens gazdasági és az erőszakoskodásra hajló rendőri vezetés súlyosbította a táborélet elviselhetőségét. A zűrzavaros állapotokra megoldásként kínálkozott a − központi határozattal lehetővé tett − letelepítés. A Horváth tanyai ÁG-központ mellett 1952-1953 fordulóján az elbontott tanyákból kinyert − megvásárolható − építőanyag elviselhetőségét. A zűrzavaros állapotokra megoldásként kínálkozott a − központi határozattal lehetővé tett − letelepítés. A Horváth tanyai ÁG-központ mellett 1952-1953 fordulóján az elbontott tanyákból kinyert − megvásárolható − építőanyag után nem sokkal felszámolódott. A vasúton túli − 1952. január 2-án saját tanácsi igazgatás alá vont − község helyén a mai Ebes épületei állnak. 

Az egykori ebesi tanyavilág és állami gazdaság mára jórészt nyomtalanul eltűnt, legfeljebb korabeli katonai térképeken azonosítható. A térség közúton is, vasúton is (4-es főút, a hajdúszováti közút, illetve a Debrecen − Nyíregyháza vasútvonal felől) könnyen megközelíthető. A hat évtizeddel ezelőtti időkből a Horváth-tanyán néhány időt álló épület, legszembetűnőbben a magtár (képünkön) a valamikori táboréletre pedig a város központjában, a Széchenyi Ferenc Tájmúzeumban berendezett állandó kiállítás emlékeztet.

Téli táj Ebes környékén. Landauer Attila felvétele, 2006.

Ebes. A táborlakók szállása. A kiállítás anyagát dr . Hantó Zsuzsa és Jeszenszky Iván állította össze.