Pontosabban Pusztakócs. Az Egyektől délre eső mocsaras rétek és a Nagyivántól észak-keletre húzódó puszták táborai: Lovassy-tanya, Piroska-tanya és Jusztus-tanya és egy délebbre eső melléktábor Tiszaigar határában.
Kócs a folytonos helykeresés tábora: a Gulág-rendszerű kényszermunkára deportálás sajátosságait legtisztábban megtestesítő mozgó tábor volt, a Hortobágy nyugati és a Nagykunság keleti peremén, Tiszafüred közelében. Lakóinak mindennapjai a beszállásolástól a szabadulásig a költöztetés és az átmenet körülményei között teltek. Eddigi ismereteink szerint, 650 fő körüli csúcslétszámával, Kócs a nagyobb táborok közé tartozott. A tábor népessége két nagy csoportból tevődött össze. Az első az 1950. június 23-i határsáv-kitelepítés keretében Zalából: zömmel Göcsej és a Mura-vidék kis falvaiból érkezett, a második szállítmányt 1952 június 18-án Nagykanizsán vagonírozták be. A két nagy csoport a tábor negyven hónapos fennállása alatt, többnyire Zalából, szórványos kitelepítésekkel bővült. A legnépesebb rabszállítmány, 13 család, 43 személy 1953. március 31-én érkezett Baranyából: Óbánya, Mecseknádasd és Pécsvárad községekből.
Az 1950. június 25-én hajnaltájt, a Budapest-Debrecen vasútvonalon, Egyektől néhány kilométernyire kivagonírozott zalaiakat egy közeli, kiürített kúria − a Lovasy-tanya − melléképületeibe vitték és kísérték. A kúria közel esett a 33-as úthoz, amely akkor még kis forgalmú makadám út volt. Az első napok jórészt a szabadban teltek. A rendőrőrs beköltözött a kúriába, a kisgyerekes családoknak a kúria padlásán jutott hely, a többiek két kiürített birkahodályban és egy magtárban rendezkedhettek be. Ősszel a táborlakók egy részét távolabbra, a tiszaigari állami gazdaságba vezényelték rizsaratásra. A többieknek is menniük kellett a hodályokból a zsupptető és a falazat hiányosságai miatt. Az igariak másfél évig távol maradtak, külön rendőrőrs őrizete alatt, a kócsi tábor melléktáboraként. A helyben maradóknak a Lovasy-tól öt kilométernyire, a Piroska-tanyán (a korabeli térképen Kovách-tanyaként is szerepel) egy dohányszárítóban találtak helyet. Akik nem fértek be, azoknak két-három kiürített tanya jutott a közelben.
A következő nagy átrendeződésre 1952 júniusában került sor, amikor megérkezett a nagykanizsai szállítmány. Ekkor az egész tábor átkerült a 33-as út északi oldalára, beljebb a pusztába, Nagyjusztus-ra és részben Kisjusztusra. (A majorok elnevezése − a „Lovasy”-hoz hasonlóan − itt is az egykori birtokosra utal.) Akiknek az első hetekben nem jutott hely, sátrakat kaptak. A többieket a volt majorgazda épületébe (a „Cserepesbe”), a kitelepített hízóbikák istállójába („göbölös”, illetve „ökörszálló” néven is emlegetik) és más gazdasági épületekbe zsúfolták be. Az ősz folyamán a „Cserepes” bővítésével, barakkok felhúzásával, közeli tanyák elfoglalásával folytatódott a tábor építése. Egészen 1953 kora tavaszáig, amikor − hasonlóan a többi táborhoz − Kócsott is téglajegyek vásárlására és vályogvetésre kötelezték a táborlakókat: megkezdték velük a kulákfalvak kiépítését. Az építés − ahogy a táborok többségében − Kócsott sem jutott tovább a vályogvetésnél és néhány rozzant vályogház felhúzásánál.
Lovasy-tanya a kitelepítés idején.
Hodályok a Lovasy-tanya helyén, 2005.
Fotó: Landauer Attila
Kis-Jusztus, 2010. Fotó: Saád József
|
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
·
|
A munkára vezényelt kócsi „telepes” mozgástere tágas volt. Gyalogmunkásként a 33-as út két oldalán húzódó sávban mozgott. A sáv északi felét az út bal oldalán (a hortobágyi csárda felé menet) nyugat-keleti irányban a Patkós és a Meggyes csárda környéke, Észak felől az egykori „sóút” (Hortobágy valamikori főútvonala) határolta. Az út jobb oldalán, déli irányban a Tiszaigar − Faluvéghalma (Zám puszta) vonaláig terjedt a mozgástér. Tartósabb kampánymunkák esetén a kócsiak messzebbre: Karcagtilalmasra, Tiszabőre, Tiszasülyre is eljutottak. A szálláshelyek körüli, tanyák közötti több órás napi gyaloglás vagy vontatózás kimerítő volt ugyan, de előnyökkel is járt: a szabadabb mozgás és érintkezés előnyeivel. A tágabb mozgástérben különösen nehéz volt a „telepesek” és „szabadok” következetes elszigetelése.
Pusztakócs, Nagyhalom és környéke, 2005.
Landauer Attila fotói
A tábor társadalma a nagykanizsaiak érkezéséig többé-kevésbé homogén volt. Főként a Kerka és Mura menti falvak kisegzisztenciái: parasztok, kisiparosok, kevés foglalkoztatási kapacitással is bíró fűszerüzlet-, kocsma-, cséplőgép- és malomtulajdonosok érkeztek az első szállítmánnyal. Sokan közülük olyanok is, akik határon túli rokoni-baráti-üzleti kapcsolataikat, kettős birtokos státusukat fenntartották, amíg lehetett. A már deklasszáltként elhurcolt volt csendőrök, közigazgatási tisztviselők kitelepítésük idején többnyire már visszailleszkedtek abba a paraszti háttérbe, ahonnan korábban kiemelkedtek. Erre a falusi, paraszti- parasztpolgári alapra jött rá 1952 nyarán a nagykanizsaiak meglehetősen vegyes összetételű szállítmánya: tisztviselők, katonatisztek, nyugdíjas értelmiségiek, kereskedők, kisebb-nagyobb államosított cégek egykori tulajdonosai. Az „urak” − a göcseji parasztok szemében. Zsidó túlélő házaspár is volt közöttük, és a kommunista tisztogatások áldozatául esett ávh-s tiszt is volt, akiben néhány táborlakó pár évvel azelőtti vallatójára ismert. Nem volt konfliktusmentes a tábor összerázódása. Erre − a szálláshelyek bizonytalanságán túl − további tehertételként nehezedett a tábor hírhedt őrsparancsnoka: a rabok emlékezéseiben „nyiszlett szadistának’” titulált Balla Mihály.
Mára a kócsi táborok maradványai is jórészt eltűntek. Az egykori helyszínek a legkönnyebben a Kaparó-csárda felől közelíthetők meg. A csárda − eredetileg útkaparók háza volt, nem illeszkedik a hortobágyi csárdák sorába − Tiszafüredtől 15 kilométernyire, a 33-as út mentén áll. Innen a Nagyiván felé vezető bekötő úton a Lovasy-tanya helyén létesített kis major hodályaihoz, távolabbra, a légi balesetben porig égett Piroska-tanya környékére, s az ellenkező oldalon a Jusztusz-tanyákra is eljuthatunk.
Laposhalom, a nagyiváni bekötő út mentén, 2006.
Pusztakócs, Hagymáslapos, 2006. Landauer Attila fotói.
|
