Hortobágyi turizmus – arculatváltás küszöbén II.

Mit jelent-jelenthet itt:

Hortobágy (a Hortobágyi Nemzeti Park) magterületén a turizmus? – vetődött fel a kérdés előző jegyzetünk végén. Sarkosabban fogalmazva: mi keresnivalója lehet itt a turizmusnak? A kérdés persze költői, de csak részben az. Hortobágy, mint Európában páratlan természeti képződmény, a turizmus szempontjából sem mellőzhető. A Balaton mellett a hortobágyi csárda és a debreceni puszták pásztorélete voltak a Trianon utáni Magyarországon beindult idegenforgalom gazdaságilag sem közömbös vonzásterületei. Hortobágy: országimázs-alkotó toposz, évszázados múltú hungarikum – „saját jogon”, függetlenül a szakértő testületek ítéletétől. A térségben rejlő turizmus-potenciál mellett bizonyára a tradíciónak is része volt abban, hogy a kormány 2030-ra előirányzott turizmusfejlesztési stratégiai tervében az öt turisztikai desztináció sorában a Debrecen-Hajdúszoboszló – Hortobágy-Tiszató térsége is szerepel. (Lásd: 1747/2017 (X. 20.) Korm. hat. az NTS – 2030 elfogadásáról.)

A térség két vége (Poroszló-Tiszafüred-Tiszató – Debrecen-Hajduszoboszló) a turizmus fejlesztése szempontjából valóban perspektivikus súlypontok. A bővítés, attrakció-telepítés és a feljavítások itt korábban kialakult markáns profilokra, bejáratott funkciókra épülhetnek. Turizmust vonzó, tömegek fogadására alkalmas területek. Ellentétben a közéjük ékelődött pusztákkal: Hortobágy magterületével. A poroszlói Ökocentrum napfényes nyári időben mérhető egy hetes forgalma valószínűleg jócskán meghaladja a HNPI Látogatóközpontjában jegyet váltók éves létszámát. A statisztikákkal persze lehet bűvészkedni. Ehhez csak annyit: az évek óta emlegetett „évi 200 000 látogató” mellett a forgalomra vonatkozóan más mérőszámok is létezhetnek. (Például Hortobágy község idegenforgalmi bevételeinek alakulása az utóbbi években.)

Tisza-tavi  Ökocentrum.                                                           Hajózás a tavon.

Ennek a pangásának persze az adottságokra visszavezethető okai is vannak. Hova irányuljon a turizmus a 33-as út említett szakasza mentén jobbra-balra eső pusztákon?  A felszámolt (szétprivatizált) ÁG-üzemegységek – a nagyüzemesítés kezdetén jórészt „telepes”rabtáborok – szociális és környezeti állagukat tekintve depressziós telepeire? A némelyik telepen és környékükön kiosztott föld- és telephely-bérletek magánterületeire, ahol részben konzerválódott a lepusztultság, részben az átépülés-modernizálódás is beindult? A művelésből kivett bombázótér pusztáira, ahol ki tudja hol tart a lőszermentesítés? Az óriási költségráfordítások árán úgy-ahogy visszavadított (rehabilitált) puszta itt-ott fellelhető maradványaira? Ezekre a gazdaságok közé ékelődött természetvédelmi pontokra és foltokra üzemi kiszolgáló utak vezetnek. Megközelítésük körülményes és tilos. Kínálatuk látványban és ismeretekben keveseknek – leginkább a tanulmányúti céllal érkezőknek – szól, szakszerű és biztonságot garantáló kíséret mellett. A szokványos értelemben vehető turizmusra marad egy-két tanösvény és a Hortobágy községben és a községből kiindulva adódó kínálat, a fent vázolt színvonalon. És évről-évre hanyatlóban. (L. ehhez az >> augusztusi haviképet)

Halastavak, kisvasút. Kondástó, Festetics Antal állomás és a Halastavakhoz vezető kerékpárút Kungyörgy telep felől.

Mindezt mérlegelve, megállapítható, hogy a Hortobágy:

Véleményem szerint a kimozdulást erről a holtpontról egyfelől a térség arculatára vonatkozó szemléletváltás és bizonyos rögzültségek oldása, másfelől a fejlesztések terén igencsak aktuálissá vált stratégiaváltás segítené elő.

Folytatás: következő képmellékletünkben. Addig is és a továbbiakban is a jegyzetünkhöz – névvel vagy név nélkül – írt megjegyzéseket, tovább gondolásra késztető észrevételeket >> alapítványunk facebook oldalán szívesen fogadjuk.