Ilyenkor jót tesz
egy kiadós séta az állatkertben. Olvasgatni is lehet a még napfényes őszidőben. S bővíteni etológiai ismereteinket, például Királyhegyi Pál megfigyeléseire hagyatkozva.

„…Meglátogattam az oroszlánt, meg a tigrist is. Hamarosan rájöttem, hogy a bajuszukat nem hiúságból növesztik, mint sokan mások.
A bajusszal tájékozódnak, egyensúlyozzák magukat, és távolságmérőnek is kitűnően bevált, mert ezek az állatok a bajuszukkal számítják ki a távolságot, ha rá akarnak ugrani valakire, hogy szétmarcangolják.

Nomármost ebből önként következik, milyen egyszerű védekezni ezek ellen a veszélyes vadállatok ellen, ha az ember véletlenül eltéved a dzsungelben. A védekezéshez még fegyver sem kell, csak ravaszság. Az ember egyszerűen odasétál az illető oroszlánhoz vagy tigrishez, összeborzolja a bajuszát és kész. Borzas bajusszal nem tudja kiszámítani a távolságot, nem tud ugrani, nem tud marcangolni.Szegény jegesmedvét sajnáltam a legjobban. Halálra van rémülve, utálja a meleget, nem tetszik neki semmi, mégis idegesen helyesel mindent, állandóan bólogat szép fejével, bár nem is tudja, miről van szó. De ezt tudja, hogy legjobb helyeselni, bólintgatni, a dolgok úgysem fontosak, csak az, hogy a medve hosszú életű legyen az Állatkertben.
…Megkérdeztem a kutyaszelídítőtől, igaz-e, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. A szelídítő szerint a legharapósabb kutyák is kitűnően tudnak ugatni. Persze nem harapás közben. Helyesen tehát így hangzik a közmondás: „Amelyik kutya nem ugat, az talán éppen akkor harap.”
A kenguru folyton ugrál, de soha nem üti meg magát. Nem csoda. Erszényes állat.
…Minden ellenkező híreszteléssel szemben: a nyúl nem gyáva, csak előrelátó. Nem támadja meg az oroszlánt, mert van ítélőképessége, a vadász elől elfut, mert nincs puskája, de a káposztát megeszi, mert veszélytelen. Előrelátó, óvatos, de nem gyáva.
Végül pedig szögezzük le, hogy a legbátrabb állat a légy. Nem tűri a fogságot, nekiszalad az oroszlánnak is, minden félelem nélkül, a fejére ül, csapong, repdes, igaz, hogy csak hat hétig él. Nincs veszteni valója.
Az állatok élete nem rossz csak unalmas. Minden ténykedésük kimerül az evésben és az alvásban. Ha nem esznek, akkor unatkoznak. Moziba nem járnak, színházat nem szeretik, könyvet nem olvasnak. Állatok. Nem véletlen, hogy ide kerültek az Állatkertbe.” 
K. P.: Új idők. 1942. július 18.