Az évezred vége felé a Rákóczi-fákat: ezeket a feltűnő ágazatú-lombozatú és feltűnően magányos faóriásokat is elérte végzetük. A fiatalabbak − Bácsborsódon három is van belőlük − még tartják magukat, de a három-négy évszázados, vagy annál is idősebbnek mondott famatuzsálemek sorra pusztulnak, korhadnak, töredeznek. Természetes hanyatlásukat modernizációs környezeti terhelések is siettetik. Lassan félszázada már, hogy a legismertebb: az Eötvös Károly szózatában nemzeti ereklye rangjára emelt balatonakarattyai szilfa kimúlt. Halálát − a csúcsra járatott gépfűrész-mánia korában − valószínűleg siettették is. Kivágását 1967-re teszik. Ezen a hatvanas évek közepéről való képeslapon viszont, úgy tűnik, még elég jól tartja magát az akarattyai magaslaton.
Ordas Rákóczi-fája − az akarattyai mellett talán a legismertebb − ekkoriban még hatalmas lombkoronát hajtott. Sokszor haladtam el mellette Virulóban is, tekervényes ágalakzataival csupaszon is, megkapó látvány volt, a pataji út mentén, a temető sarkában. Az ezredforduló táján ritkulni kezdtek hajtásai. Az ordasiak nem siettették halálát. Ellenkezőleg: óvták a pusztulástól. Talán, kimondatlanul is, a létezés örökkévalóságába vetett bizakodással figyelték a mind tépettebb állapotba került tölgyóriás gyérülő hajtásait. Temetőjük fáját. Hátha jövőre is kizöldül ott, ahol az idén még kihajtott. Aztán mikor annak is eljött az ideje, hagyták − ahogy fákhoz illik − állva meghalni. Ebben a lombja vesztett állapotában még inkább vonzotta a tekintetet, mozgatta a képzeletet, mint élettel teli korában. Kiváltképpen a mesterek és művészek képzeletét. Tíz éve már, hogy augusztusonként Ordason képzőművészeti alkotótábor nyílik, a község két hétre vendégül látja a szűkebb és tágabb környék művészeit. A tábort záró kiállításon évről-évre feltűnik a Rákóczi-fa, sokféle változatban, sajátos megközelítésekben.
|
Három évvel ezelőtt vihar tépázta a kiszikkadt gallyakat. Öles ágak szakadtak ki a tölgyből. A község vezetése mentette a menthetőt, de fát így is radikálisan csonkolni kellett. Mi legyen lefűrészelt darabokkal? Ez a fa, a falu évszázados jelképe, darabjaiban sem végezheti ott, ahol a fák végezni szokták: tűzifaként, asztalosipari alapanyagként hasznosulva. − Maradhatnának ezek a maradványok továbbra is a falu birtokában, a közösség hasznára − tűnődött Czár János, a közeli Miskéről elhívott fafaragó, a népművészet mestere. − Egy-két pihenőpad lehetősége benne van a csonkolt darabokban. S Szabó Zsolt polgármester biztatására nyomban vésőt fogott, hogy mielőbb kibontsa belőlük ezt a lehetőséget. Az augusztus végi falunapra készen is lett a mű, azóta a polgármesteri hivatal előszobájában várja az ügyeiket intéző ordasiakat.
Czár János munka közben...
... és az elkészült művön megpihenve.
Ordas Rákóczi-fája így élte túl halálát a közösség emlékezetében és az emlékezetet fenntartó művekben, tárgyi emlékekben. S mint hírlik, pusztuláson túli élete ma is folytatódik. Hatalmas csonkolt törzse sokáig helyén maradt, legidősebb évgyűrűi ugyanakkor rohamosan korhadtak, porlódtak. A fa üregesedett. Vissza kellett vágni a föld színéből egy méterre kiálló csonkig. A temető mellett már csak ennek kerülete s mellette az emléktábla idézi egykori nagyságát. A hatalmas üreges törzsön pedig újra művész: Farkas Tibor, kalocsai szobrász dolgozik. Vajon mi lesz majd belőle?
|
